Back to you again.......

I have flied to high, was on my way to the the sun,

When I lost my wings and I fell into the ground.

I became lonelly and got scared from everything around,

I called your name but find you nowhere in the dark.

 

.....after a long trip to the darkness I have found you again by my side,

I have shared my doubts with you, there is nothing else to hide.

.....after a long trip to the darkness I have finally found you,

Even the wind is whispering around.... that I have always love you.

Tánc az ördöggel

Találkoztunk már évekkel ezelőtt….. és én hagytam hogy a dolgok megtörténjenek. Engedtem hogy táncba vigyen valakit, aki hozzám tartozott. Utólag haragot éreztem a másik gyengesége iránt mégis elismerem, részem van a történetben. Tisztában voltam azzal mi történik, mégsem tettem semmit. Akkor és ott az a kapcsolat nem ért számomra annyit hogy megmentsem.

Reméltem ezzel vége, megfizettem az ördögnek a rám eső részt……..bíztam benne többé nem keresztezzük egymás útjait. De az élet kiszámíthatatlan.

Egy váratlan pillanatban újra megjelent és táncra hívta azt a férfit, aki mindennél fontosabb volt nekem. Valami ott és akkor eltört bennem. Nem tudtam mit tegyek, hogyan tudnám a kialakult helyzetet okosan, higgadtan és főleg a helyén kezelni. Meneküljek, harcoljak, sirjak, vagy tegyem ugyanazt amit ő velem? A kezdeti fájdalmon úgy érzem túljutottam, de feldolgozni és elengedni nem sikerült a történteket. Pedig nagyon szeretném visszaállítani a megroppant bizalmat, azt az intimitást és kötődést amit iránta éreztem. Vágyom a "régi Petire" aki kedves üzeneteket küldött napközben, vagy éppen pajzán emailokat arról hogy mi történik majd este ha megérkezem hozzá. Aki nem a telefonját nézte miközben előtte vetkőztem. Hiányoznak azok a pillanatok amikor tusolás közben csöndesen belépett mögém, vagy kitette jelzésértékkel a "cicaruhát"a fürdőszobába. Olyan mintha ezer éve lett volna.......hol csúszott el??????

Minden egyes nap megküzdök önmagammal és a törött bizalmammal benne és abban mennyire vagyok értékes számára. Próbálom ezer módon elnyomni a felbukkanó rossz érzéseimet, időről időre rámtalál egyfajta szorongás. Némán vártam tőle valami magyarázatot, hogy megértsem miért történt mindez velünk. Segítséget hogy felemeljen a porból oda zuhantam oda ahonnan együtt indultunk...a csillagok közé. Érezni szeretném hogy még mindig egem szeret. Megrekedtem, egyedül maradtam. Valamit tennem kell hogy pontot tudjak tenni a történtek végére.

A Keresztapa című film egyik mondata megragadta a figyelmemet. „Tartsd magadhoz közel a barátaidat, de ellenségeid még közelebb!". Táncra hívom hát az ördögöt, lesz ami lesz.

Itt állok hát a pokol kapujában, és a kapu kinyílt számomra. Még nem késő meghátrálni, a kezemben van a döntés belepek-e hogy megvívjam a harcomat, hogy szembe nézzek az ördöggel. Közel engedjem az ellenséget hogy megismerjem, hogy általa elűzzem a félelmemet.....vajon működhet? Tudom erős vagyok, nem szédít meg és ragad magával a tánc,......de vajon elég bátor is ahhoz hogy belépjek?

…….bárcsak szeretnél annyira hogy megóvj mindezektől………

Közösségi oldalak csapdái

Olvastam a napokban egy tanulmányt a közösségi oldalak kapcsolat romboló hatásáról. A cikkben megosztott történetek megszólalásig hasonlítanak egymásra. Az egyik fél egyre több időt tölt az interneten, titkolózik. Előbb utóbb kiderül, hogy már nem csak virtuálisan, hanem a valóságban is van valaki a háttérben. A sértett fél kétségbeesetten a különválást fontolgatja, majd az esetek zömében elhagyja a csalót.

Dr. Hoyer Mária, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának egyetemi docense jó ideje foglalkozik az online flörtölések okozta károkkal. Álláspont szerint amennyiben érzelmi problémákat okoz a partner cselekedete, akkor igenis megcsalásnak tekinthető a közösségi oldalakon kezdeményezett flört. Mindegy, hogy sor kerül-e fizikai kontaktusra, avagy megmarad a cyberalitás talaján a viszony. Validálom a meglátását. Talán ártalmatlan játéknak tűnik, de valódi fájdalmat okoz amikor partnerünk nem a valóságos kapcsolatának építésére fordítja az energiáit, hanem a világhaló virtuális hölgyeinek udvarol.

A közösségi oldalakon túl számos más platform is kínál instant lehetőséget a "virtuális szerelemre". Dr. Hoyer felmérése szerint a a hímneműek elsősorban a „lájtos” szexet, míg a nőneműek a romantikát keresik a virtuális világban, és hamar lepaktálnak a technika ördögével. Az ingermodalitások tehát valós kielégülést okoznak, mutat rá a szakértő, ám ugyanígy valós fájdalmat is annak a félnek, aki mindezt nem kapja meg, vagy valamilyen úton módon a tudomására jut. Szembesülni meztelen vagy csücsörítős fotókkal a párunk telefonában vagy számítógépén nagyon felkavaró érzés. Abban a pillanatban egy világ omlik össze egy másodperc alatt. Hosszú évek féltve őrzött és épített szerelmét képes sárba tiporni egy titkos kalandozás. Megreccsen a bizalom, és a tudat hogy valóban ismerjük-e a másik embert. Beférkőzik a félelem és a kétely a szívbe mint egy lassan ölő méreg. Félelem hogy újra megsebeznek, és kétely a saját értékünkben.

Hoyer szerint a megcsaló fél is könnyen csapdába eshet a cyber kalandtérben. A könnyen szerzett intenzív érdeklődés ugyanis ugyanolyan hamar el is illanhat. A keletkezett űrben pedig ott a kétségbeesés és a magány, még akkor is, ha a való világban párkapcsolatban él. Úgy gondolják amiről a másik nem tud az nem is fáj neki, de tévednek. A másik többnyire érzi, megérzi. És két választása van. Vagy ő is beáll és flörtöl virtuálisan vagy valóságban akárcsak a párja, vagy pakol és lelép.

Nem tudom mi az oka, hogy az emberek érdeklődése egyre inkább a virtuális világ felé fordul a való világ helyett. Áhitattal nézik a retusált fotókat és küldenek kétes bókokat valakinek akiről az égvilágon semmit sem tudnak. Aki talán egészen más ember mint amit magából láttatni enged. Közben a valós életben elsorvadnak az emberi kapcsolataik. Egy nap majd ételmaradékkal teleszórt szobában ébrednek egyedül. Hamis szeretet hullámain fürdőztek évekig, miközben az igazi érzésekről mit sem tudnak. Egy idő után talán már az igény is kihal belőlük az igazi érzések és kapcsolatok iránt. Igen lehet hogy van olyan ember akinek elég egy számítógép és megfelelő sebességű internet a boldogsághoz. Ijesztő nem?

 

 


Kötődések és kötelékek

....úgy tartják...."Sohasem az a kéz enged el, amelyik felülről tart, hanem az, amelyik alulról kapaszkodik.".......és ez valóban így van!

Látom a környezetemben, a saját vagy a barátaim életében, sőt még a családom tagjaim között is.

Az erős mindig ott van ha kell. Az erős képes elismerni ha hibázik. Tud gyenge vagy gyengéd lenni. Az erős kitart a bajban, akkor is ha nehéz. Az erős védelmez, szeret, megbocsájt, összetart és áldozatot hoz.....hogy közben csinált a gyenge?....nos SEMMIT. Meghúzódik az árnyékában és túlél. Képtelen felül emelkedni a saját maga állította korlátokon amivel a világ dolgait szemléli. Végül lemarad, ottragad, és kicsúszik a gyenge és izzadt keze a meleg erős tenyérből. Abból ami addig tartotta őt.

A természet mindig egyensúlyra törekszik, a mérleg idővel elbillen a rá nehezedő súlytól. A gyenge gyáván feladja, keresi a kisebb ellenállást, a könyebb utat. De az erős marad.

Egész életemben én voltam az erős. Gyerekként vigyáztam a nővéremre, később egy időre még az apámra is (csak 18 éves voltam!). Hoztam meg nehéz döntéseket, és vállaltam mások sorsáért felelősséget. Időnként vágyom rá hogy ezt valaki értem is megtegye. Hogy ennyire fontos legyek valaki más számára. A legfontosabb.

Ha két erős kéz egymásba fonódik azt a köteléket semmi nem szakíthatja szét. Vajon létezik ilyen? Szabad elhinni, megélni, hogy megtaláltad, hogy megérdemled? Bízhatsz abban hogy a kapcsolatod egy életre szóló kötelék, hogy valóban "MI" és "nem TE és ÉN" vagyunk? Vagy ezek újra csak Tiszavirág életű illúziók amik csak ideig-óráig tartanak? Pontosan addig amíg a kapcsolatok útvesztőjében az egyik vonatról át nem szállsz egy másikra? Sőt már a vonaton ülve is a menetrendet nézegeted a megfelelő csatlakozás reményében? Sokan gyáva módon képtelenek magukat elkötelezni emberek, eszmék vagy értékel felé csak túlélni akarnak......míg végül egyik vontaról a másikra ugrálva ráébrednek hogy egyedül maradtál, sőt az úton mindvégig egyedül voltak!

Folyók és vizek

....."Egyetlen ember sem léphet kétszer ugyanabba a folyóba, mert az már nem ugyanaz a folyó, és ő már nem ugyanaz az ember." (Hérakleitosz)

Változunk. Változnak a lehetőségeink, a körülményeink és velük együtt a körülöttünk lévő emberek is. Fluktuáló világban próbálunk görcsösen valami állandót, stabil pontot  találni. Valamit amibe belekapaszkodhatunk, hogy a biztonság illúziója elsimítsa lelkünk háborgását.

A tó partján ülve tiéd a döntés, belépsz-e vízbe választva az ismeretlent a bizonytalant. Minden lépéseddel kockáztatva az esetleges sérüléseket, de megtapasztalva a hűs habok símogatását. És persze dönthesz úgy is, hogy kívül maradsz és csendes megfigyelőként követed az eseményeket. Biztonságos távolságból a vélt vagy valós félelmeidtől.

Ki így él, ki úgy. Senkinek nincsen joga ezt megítélni. Nincsen rossz vagy jó döntés, csak döntés van.

Már tucatszor jártam a tó partján, fürödtem a hullámok között. Néha elsüllyedtem, néha kiemelkedtem. Tapasztaltam magamat, másokat, és főként ÉLTEM.

Húsz éve fejest ugrottam a habokba, és igyekeztem a tó minden szegletét gyorsan felfedezni. Megvágta a nád a testemet, hínár csavarodott a végtagjaimra de elszántan törtem előre. Amikor elfáradtam kiúsztam a partra és megpihentem. Később újra és újra nekivágtam. Már óvatosabban értintte a lábam a víztükört, már kisebb lendülettel próbáltam átkeltni a túlpartra. Óvatosan, mégis tele reményekkel bízva magamban, Istenben, a széljárásban vagy bármi másban.

A test ereje a lélek erejéből táplálkozik. Ha a lélek elfárad, ha a szíved azt súgja nem sikerülhet, nem is fog. Akkor valóban csak fájdalmat és sebeket tartogat számodra az út. Mert a bizonytalanban egy biztos pont azért van. Ez pedig az ÚT maga.

Ha úgy érzed a tóban csak a halál vár, ha a félelmeid a parthoz láncolnak elvesztél. Ottragadsz egyedül, magányosan tele kételyekkel miközben egy kegyetlen halk hang folyton csak azt súgja "mi lehetett volna ha.....".

Talán akkor megérted, hogy a  boldogságod és közéd a saját démonjaid állnak. Az ellenséget belül kell keresed, nem pedig a külvilágban. A tó csak tó. Rezzenéstelen ridegen csillogó. Nem ellenséged, nem barátod. Mindig itt volt és mindig itt is lesz. A döntés a tiéd.....vajon újra megpróbálod?

 

TLC Unpretty

Reggel munkába menet hallottam ezt a dalt a rádióban és a fejemben ragadt. Valamikor a kilencvenes évek végén volt sláger. Talán még ott lapul a cd a fiókom mélyén. Az eső csak kopogott a szélvédőn, a dallam pedig akarva-akaratlanul belopózott a fejembe. Az a személy akit szeretünk valóban kivételes helyzetben van"...be in the position to make me feel so damn unpretty".....

Elgondolkodtató hogy miért akarunk ennyire megfelelni, ennyire tetszeni? Miért függ a saját értékünk attól mit tükröz vissza egy másik ember tekintete vagy magazinok retusált képei? Vajon akitől a visszaigazolást várjuk tökéletes? És egyáltalán milyen  is pontosan a tökéletes?

Nem tudom de érzem a világ ebbe az irányba forog. És számít hogyan lát a párom, mit érez ha rám néz, ha hozzám ér. Farkába harapó kígyó....a kör bezárult, én pedig begurultam a parkolóba. A dallam azonban még mindig kísért.....


Bárcsak tudnád, milyen az én cipőmben járni
Akkor te is csúnyának éreznéd magad
Azt mondták, gyönyörű vagyok
De mit számít?
A tükörbe nézek, és kit látok?
Egy hosszú hajú lányt
Megint a régi énemet

A külsőm rendben van
De a lelkem búskomor
Mindig, amikor úgy érzem, befejeztem
Csakis miattad van
Sok mindent kipróbáltam már
De mind egyforma
Végül
Csak saját magamat okolhatom
Elment az eszem

Vehetsz magadnak hajat, ha nem nő meg
Megcsináltathatod az orrodat, ha a pasid arra kér
A világ összes sminkcuccát megveheted
Amit a M.A.C. készít
De ha nem tudsz magadba nézni
És rájönni, hogy én is ember vagyok
Ha visszaélsz a helyzettel, hogy miattad
Ilyen átkozottul csúnyának érzem magam
Te is csúnyának tűnsz

Mikor még nem ismertelek, volt önbizalmam
Most teljesen megőrültem
Azelőtt aranyos lánynak tartottam magam
Csak egy kicsit sovány voltam
Miért figyelek oda ennyire ezekre a dolgokra
Hogy boldoggá tegyelek?
Talán meg kellene szabadulnom tőled
Hogy újra önmagam lehessek

A külsőm rendben van
De a lelkem búskomor
Mindig, amikor úgy érzem, befejeztem
Csakis miattad van
Sok mindent kipróbáltam már
De mind egyforma
Végül
Csak saját magamat okolhatom
Elment az eszem


Szólásszabadság...

...a véleménynyilvánítás szabadságának része. Egy demokratikus társadalomban a korlátokat kell korlátok közé szorítani, nem a szólást.

Gyerekként az édesanyám arra tanított, hogy szóljak. Az óvodában ha pisilni kell, otthon ha rossz jegyet kaptam. Szóljak ha éhes vagyok, ha fáj vagy bánt valami. Szóljak magamért, szóljak másokért. Legyek hang, ne árnyék.

Mert ott van az igény, hogy elmond, elmeséld, és véleményt nyilváníts a világ dolgairól. Legyen az jogos vagy jogtalan, igaz vagy hamis, jelentéktelen vagy jelentős. Véleménye mindenkinek van.

Én arra tanítom a lányomat hogy mondja el, akkor is ha az ő "igazsága" eltér az enyémtől.

Hangtalan hang lettem....nem jó ez így.

 

 

Tükörcserepek (egy pillanat szülte vers)

Összetört tükörcserepek között lépkedek....mezítláb;

lábam nyomát pirosra festi a vérem.


Hangtalanul büszkén viselem a fájdalmat;

Felszegett állal nézem....

….nézem a nőt a tükörben;


Vajon te valóban ismered őt? A félmosoly mögött észreveszed a bánatot?

Képes vagy a maszk mögé pillantva felismerni a valóst és a látszatot?


Egyszer már elfutott előled, mert félt szembesülni az általa vélt igazságtól;

Most is fél attól hogy megbántod, az álarcod mögötti valóságtól.


2017.02.02.


New challenges

A változások szele átsöpört az életemen, fenekestől ferforgatva a mindennapjaimat. Lezártam egy időszakot, próbálok új fejezetet nyitni az életem több területén. Összeköltöztünk a párommal, és szakmailag is új lehetőségek nyíltak meg előttem.

Alapvetően szeretem a változásokat, a határaim feszegetését de túl gyorsan történik minden. Nehéz egyszerre több fronton helytállni. Még alakulóban van az "otthon" érzése, az állandó háttérbázis. A hely ahova elhúzódhatok, megpihenhet a testem és a lelkem. Nagy fordulat számon pörgök, szükségem van egy kuckóra, egy ölelő karra, a tudatra hogy hazavárnak.

Nem vagyok "Yes woman". Vannak gondolataim és nem félek kimondani őket. Tudok kompromisszumokat kötni, mégsem vagyok megalkuvó. Szükségem van kihívásokra, célokra amiket eltervezgetek és megvalósíthatok.  Mindezek ellére, vagy éppen emiatt az állandóság simítja el a fejemben dübörgő gondolatokat. A család és a társ jelenti a béke szigetét.

Az én értelmezésemben a férfi (csupa csupa nagybetűvel) nem sztereotípia, nem létszükséglet, nem dekoráció, és főleg nem egzisztenciális mentőöv. Ő a család tartópillére, barát és társ a mindennapokban.

Új lehetőséget ajánlottak egy új pozícióban. Külkapcsolatok és diplomácia után jogi területen kamatoztatom a megszerzett tudásomat és tapasztalataimat. Tudom hogy remekül helytállok majd, és megoldom a felmerülő nehézségeket. Persze minden kezdet nehéz.....miért lenne ez most másként?

Nem a körülményeim alakították az életemet, hanem a döntéseim. És azt hiszem ezzel az "igen-el" jó döntést hoztam.

Nem tudom megfogalmazni “hogy miért”.....

.....ahogyan hozzám ér megborzongok, libabőrös lesz minden porcikám;

a hatalmas tenyere lágyan végigsiklik a testemen;

magához húz, becsukom a szemem, körbeölel a bőre illata;

megcsókol......játékosan a szám szélébe harap....elveszek;

elmosódik múlt és jövő, csak a pillanat van. Ő és én.

 

A mi kapcsolatunk különleges, mindig is az volt. Érzékenyek vagyunk. Én kimutatom, ő kevésbé. Mások, mégis mennyire egyformák.

Észrevesz pici rezzenéseket, nüansznyi változásokat amik felett bárki más átsiklana. Persze ebből adódóan képesek vagyunk nem létező problémát generálni fejben. Tanuljuk az együttélést, tanuljuk a megbeszélést, de a hullámvölgyek ellenére (vagy éppen általa) remek csapatot alkotunk.

Prágába megy.....hiányozni fog. Egyszer úgy elmennék vele kettesben.